egyedül

ez a világ akkor,én pedig olyan kicsi vagyok és teljesen elveszek benne.
mintha senki nm hallana, mintha észre sem vennének, egyszerűen senki nm fogja fel h igazi szeretetre vágyom.persze szeretnek, a családom meg a barátaim,de az olyan átlagos szeretet,ami bármikor elmúlhat,és abban sem vagyok biztos,h bárki őszintén szeret. senki nm szeret magamért.és néha én sem tudom,h milyen is vagyok.nm tudom magam körülírni.
és annyi embert megbántottam már akit szerettem/szeretek.de engem még többen bántottak meg.és a legtöbbet azoktól kapom,akiket a legjobban szeretem.és ez a fajta bántás fáj a legjobban.
nm tudok kiállni magamért.gyengének érzem magam.és csak el akarok innen menni,amilyen messze csak lehet.de ha arra gondolok h még a világ másik végén is érhet szenvedés,akkor képes lennék azonnal főbe lőni magam.olyan zavarodott fájdalmat érzek magamban.régen mindig azt gondoltam,h a rossz is kell az életbe,mert különben nm vesszük észre a jót.ez olyan mint h a fekete is kell a képbe,mert csak amellett látjuk meg a színek igazi értékét.
de bennem már annyi fekete van.persze néha győzedemeskedik a sárga vagy piros,mert annyi gyönyörű élményben volt már részem egész életemben,h arra tényleg nagyon büszke vagyok és boldogsággal töltenek el.de a szenvedés és fájdalom megőrjít.na meg az igazságtalanság.
és nm tudom h mit csinálhatnék.itt nm találom a helyem,de máshol vajon jobb lenne.viszont néha úgy érzem h nm tudnék élni az itteni emberek nélkül.
vmi hiányzik az életemből.bárcsak tudnám,h mi...
http://www.youtube.com/watch?v=uhOJW4Uwy3c&feature=fvw