soha

csak fekszem itt és halvány lila gőzöm sincs h menjek e vagy maradjak.
legszívesebben bőgnék.utálom magam, amiért mindent elüldözök,ami szép és jó,
utálom magam amiért 1 éve és 8 hónapja beteg vagyok,amiért szánalmas vagyok.meg azért is
mert pontosan tudom h mien remek életem lehetne,csak egyszerűen elcseszem,
mert a bánatra és a magányra vágyom.
ezeket szoktam meg.

mindenki bloggját végigolvastam.olyan leírhatatalan zavarodottság van bennem,h rettegek.
ti mind anósok vagytok.én elmondhatatlanul gyűlölöm magam,amiért csak a bulémiára futotta.
ti...nm akarok senkit megbántani.az anorexia minden létét megértettem.egy dolog nm tiszta.
én miért nm tudok az lenni?
annyira fáj,már-már fizikailag,h én nm vagyok vékony.oke.oke,nincs hatalmas testképzavarom,szal belátom h egy tehén nm vagyok.de akk is legszívesebben bőgnék ha egy tükörrel találom szembe magam.

soha,soha,soha nm leszek elég tökéletes,nm lesz minden rendben...mindig lesz vmi amiért szenvedek.
és jobb előbb,mint utóbb véget vetni az egésznek.
az egész élettényleg nm több mint egy halálos betegség...bocs,de én csak eddig bírtam.



és nm utolsó sorban utálom magam,amiért ennyire elzárkózom mindentől.bocsáss meg Zsuzsi,komolyan menthetetlen vagyok...és természetesen a többiek is!